Nehéz az élet? Én könnyedén veszem,
Mert tudom, szeretsz, szépséges kedvesem.
Nem leszek soha pillanat bolondja,
Legyen holnapé csak a holnap gondja.

Ha valaha is elgáncsol az idő,
Kicsorbult fogam, meglásd, majd még kinő,
Tegnap törmelékét mind eléd hozom,
S a nap sugarában villog mosolyom.

Ha néhanapján elborít a bánat,
Nyakamba terítem, akár egy sálat,
Hátamon csorog le, mint bíbor folyó,
S vígan lépek tovább; nem fog a golyó.

Ha egyszer bekerít engem a közöny,
Forrásvízben fürdök, megtörölközöm,
Repdeső hajam szárítom a szélben,
És máris újra zsibong, száguld vérem.

Ha olykor magával ragad a végzet,
Én vakmerőn a szeme közé nézek.
Elvörösödik és lesüti szemét,
Megszabadulva tovább megyek feléd.

Huhogók komor intését elűzöm
Hulló csillagod kalapomra tűzöm,
Izzó fényeit neked adom vissza,
Igaz melege könnyed felszárítja.

Mosolyod, tested ma újra rám simult,
Mosolyog reánk jövő, jelen s a múlt
Hegy, völgy, szivárvány újabb útra csábít;
Veled élem meg szerelem csodáit.

Ha végül ajtómon kopog a halál,
Biztos lehet benne, hogy készen talál;
Bárhogy feni fogát rám az enyészet,
Már holnap kezdem újra az egészet!