Szerettek. Mind, ki poharadból iszik
S szemedbe néz, már csak szédült bogárka,
Csillagod átveszi s a hajnalt várja,
Csodálják szavaid, s szószerint hiszik,

És reggel vicsorít az üres fogas,
Az örök emlék már reggelre hamis,
Az izzó csillag is csak hideg kavics;
Bevágtatott ide mind a négy lovas,

S a hajnal téged már új tájon talál.
Szabad élted ára bár száz kis halál,
Halhatatlan mű igazolja léted;

Megállni nem szabad, ezt bizton tudod,
Hisz te csak kijelölt pályádat futod,
Bár rohansz, magad utol sosem éred.