Amikor az este leszáll,
Aludni tér minden madár,
Egy szűk szoba magába von;
Sakktábla van az asztalon.

Körben üres, sötét falak.
Szembenálló két bősz csapat,
Egymást nézik fenyegetőn
A pepitaszín harcmezőn.

Agymosással szava felér,
Ágál, hadonász a vezér:
Látom ősi dicsőségem,
Zászlónk, mind a hatvannégyen.

Paraszt voltál, sokat tudó,
Meglásd, lehetsz földönfutó,
Ugratnak, s nem tudod ma már,
Ló volnál, vagy nyalka huszár?

Trombitaszó harsan hetykén,
Napfény csillan dőlt keresztjén;
Szélen állok, bárki látja,
Nem rés vagyok: erős bástya.

Sorfal mögött koronában,
Dicsőségben a király van.
Unott király, ásít, álmos:
Két lépés – sötét. Világos?

Száll a füst, vad a csatazaj,
Mint tavalyelőtt, és tavaly.
Óvatosan kihátrálok;
Hiszen ezek mind csak bábok.

Nem bánom, ha esz a méreg,
De velem ne etess mérget!
Erőlködj, próbálkozz, hátha…
De velem ugyan ne játssz ma!