Ugye, most arcodra fagyott
Hazug mosolyod, és szemed
Üres, üvegesen mered
Gyűrött arcomba. Elhagyott

                                                 
Szerencséd! Átlátok rajtad.
Át látok, meg Bét, sőt, Cét is.
De itt s most karollak mégis,
Bár szomjam nőni csak hagytad,

És nyelved most is rám öltöd.
Kósza szélbe szórtad kincsed,
Pedig mind nekem ígérted,
S én forgó szemekkel hörgök,

Könnyem pereg az arcodon.
Hova tűnt hát a keszkenő?
Gyenge voltál, te gyenge nő!
S magam hiába siratom.

Hideg kezed felemelem,
Ujjadról lehúzom gyűrűd
- Alattad lepedőd gyűrött -
Halhatatlan e szerelem!