Utamon jártam, hátamon
Súlyos batyumat vittem,
Mégis meg kellett állanom,
Mert szembejött az Isten.

Az árokpartra léptem én,
S köszöntöttem, mint illik,
Láttam a szikrát bölcs szemén,
S elárasztott a vakhit.

Ó, szólj Uram, most mit tegyek?
Megálltam már elégszer,
Csak dombocskák, nem is hegyek,
De egyre hajt a kényszer.

A csüggedés mindig hazug,
Nem hagyhatsz semmit félbe;
Talpad alá simul az út,
Csak bátran lépj, ne félve!

Jó úton jársz; magad adod,
Színes világod nézem,
Csak nézz körül és láthatod,
Nem hibátlan enyém sem.

Elváltunk és mentünk tovább,
S én már az útra nőttem,
Azóta nem láttam nyomát,
Bár ott lépdel előttem.