Tűz vagyok, örökkön izzó máglya,
Nem kormoz, melegít lenge lángja,
És érett asszonyok, szende szüzek
Martalékai e heves tűznek.

Ha körém gyűlnek, én máris égek,
Őszinte szívvel teszem a szépet.
Ha elér szavam, halálra perzsel,
Nem menekülhetsz, hiába testcsel,

Ölellek – nászunk csillagok nézik,
Vöröslő szikrák szállnak az égig –
Egész valómmal, kifulladásig.
S ha új szél fúj, már izzik egy másik.

Ajándékozom teljes önmagam;
Csak így szabad, ennek varázsa van,
S bár örök lángban magam emésztem,
Vad harci kedvem nem lankad mégsem.

Ha útra kelek, megelőz hírem;
Mit tőlem vársz, teljesítem híven,
Miről álmodtál, valónak látod,
Királynőm lész’ és én a királyod.

Ha új kaland vár a sötét éjben,
Ők mind követnek, gyászfeketében,
Felhők mögött a hold is elpirul,
De szenvedélyem sohasem csitul.

Körben minden szürkül, száll a hamu,
Mi történt, jegyzi más, néma tanú.
Most is kiáltok: itt vagyok, hahó,
Friss ropogósan, a tűzrevaló!