Most a naplementében gyönyörködött.
Távolból hangzott a kutyaugatás;
Ezúttal olyan erős volt a varázs,
A rusnya állatja sem hozott ködöt

Hangulatára. Sosem hagyja abba,
Fejében egyre csak új ötlet dereng,
Szándék s cselekvés között lebegve leng,
Majd határoz: neki is megmutatja,

Méginkább szép lesz úgy, együtt a lánnyal,
Kezét szorítva, lelkük fennen szárnyal,
Teremt új érzést; kettesben lenni jó!

De jő a hétfő, s megint a régi nóta:
Kit kísérthetne? Oly kevés a fóka,
S a sarkkörön túl oly sok az eszkimó.