Itt az idő, a szú perceg,
Álmodik az álmos nemzet
Amint hever ócska priccsén;
Vakítja a régi dicsfény.

Gyakorolja ezer éve,
Van is hozzá ezer érve;
Csalóka az emlékezet,
Élni kell, ahogyan lehet.

Összetört, ócska remények,
Csak kopogó, szikár tények,
Mégis homályosan látszik,
A történet még hiányzik.

Én ott voltam, ne mondja más;
Szónoklatok, felvonulás,
Összekarolt ifjak lépnek,
Szép leányok, víg legények,

Ma is látja, aki ott él,
Lánctalpak, Molotov-koktél,
Régi a bűn, soha nincs el-
Feledve: a tömeg lincsel.

Vakmerőség, vak remények
Vakon a lejtőre lépnek,
És a lejtőn nincs megállás,
Jégverés jön, nincsen áldás,

Hűvös szelek fújták tova,
Két hétig sem tart a csoda;
Brummog, karmol, mar a medve,
S itt marad, ránk telepedve.

.A ketrecen kattan a zár;
Itt maradtunk, megfogyva bár,
S hogy elrozsdállott a retesz,
Régi gondunk ma is csak ez;

Szabadságharcunk vérbe fúlt;
Ki mondja el, mi volt a múlt?
Összekoccan véres agyar,
Egymást tépik, hisz’ mind magyar,

Itt az idő, kedvre derít;
Ünnepelni kéne, de mit?
Gyászban, könnyben, együtt talán
Fulladjunk meg, édes hazám!