S történt egy borongós, ködös hajnalon,
Nyoma veszett, eltűnt, hová, nem tudom.
A kormány sem tudta, ám mit itt hagyott,
Buzdító beszéde visszhangot kapott.

A határon túl elvtársi köszöntés
Várja, s rászólnak; még tied a döntés,
Hazatérsz velünk, s fogadnak a hősök,
Vagy itt szomszéd lesz régi ismerősöd.

Röpke vérfürdő, majd hosszú uralom,
Meglásd, dicsőség kísér majd utadon,
Nyújtóznak hegyek, kinyílnak a völgyek,
Mienk vagy, s mindenki előtted görnyed.

Mielőtt hazatérsz, mondj új beszédet,
S meglátod, a nép vállán cipel téged,
Csak fordíts egy újat köpönyegeden,
Merengjünk újra vörös októberen.

Gyere hát, fiú, és valld meg a hited,
Tiéd az ország, magadnak építed!
S egyre mosolyog protektora, amint
Megadón vállat von, bólint majd kacsint.

Rádiót tekerve keresünk hangot,
A fővárosba gördülnek a tankok.
Csapataink harcban… kormány a helyén…
S már csak recsegés, Beethoven, nincs remény.

Bár hitted, győztél, hisz’ ledőlt a bálvány,
Máris hangzik az új győztes kiáltvány;
Itt az új munkás-paraszt kormány, vagy mi,
És ha kérdik, hát ez is forradalmi.