Szép dolog a játék, de vigyázz,
Ha sodródsz, elkap a szenvedély,
S csak egyre figyelsz,
Csak az boldogít,
Azért csorog nyálad,
Ha mindent begyűjtesz,
Ha nyersz.

És gyűjtöget, ki-ki hajlama szerint,
Csapdába is lép olykor,
Ha kikerül, megint,
Összeszedi színes csokorba
Az összes szíves dámát,
Míg párja mind a lovagot;
Ő csak így király.

S a csokrok gyűlnek halomba.
Az idő múlik, mind kókad,
Hervad, fakul, szárad, porzik,
S még őrzöd a kényes holmit,
A halmon ülsz, mint kakas,
Ez megmarad.

De végül az áradó folyó,
A zord idő, az elfolyó,
Szentháromság, tout les trois,
Család, adu ász, bámulsz reá,
Mindent visz.
Nahát;
Volát!

S a vízben lebegve
- Hát így sikerült -
A legkisebbik is
Szíven üt.
Hát ez is?
Az utolsó?
Pagát ultimó.

S végül a pusztában állsz,
Sár gyűrődik talpad alatt.
Ennyi marad?
Üresség, a semmi?
Vagy új játékba kezdesz;
Egy tiszta lap.
Ennyi!