Vakvilág
Elhagyott a remény, árvaságra hagyott,
Elveszett világom, világtalan vagyok,
Beborult az ég is, vihar dúl szerteszét,
Végpillantásomat elnyelte a sötét.
Hűvös szelek fújnak, hoznak kemény fagyot,
Gubbaszt a sok árva, reszket, foga vacog.
Nincs többé menekvés, már minden hiába;
Együtt süllyedünk tompa letargiába.
Egy csillag sem pislog, kihunytak már régen;
Valaki dúdolgat, csak hogy úgy ne féljen.
Hallgatom hangod, s megragadom a kezed,
Követem lépted, bár tudom, egy vak vezet.
|
|