Villódzó fények, kígyózó zene:
Ez a kínai cirkusz ünnepe.
Majd jő a sárkány, hullámzik, tekereg,
Izzó szem, füstös száj, sodró fergeteg,
Ilyet nem láttál sohase.

A sárkánybőr a fűrészporba hullt,
S alóla jó pár atléta kibújt,
S míg az egyikük higanyként cikázik,
Labdaként, gömbölyűn gurul a másik,
Nyüzsgésük pompás élményt nyújt.

Forgó mozgás tölti be a teret;
Karikán ugranak át emberek,
Alattuk bukfencben gördülnek hárman,
Egymással szemben, egyéniben s párban,
S közben mind vígan integet.

Majd felkapnak néhány bambuszrudat,
Ketten tartják, mások ráugranak,
Kettőt pattant, a légben hármat forgott,
A csapatból így építettek tornyot,
Nem vacakoltak sokat.

Fonott kosárban egy vastag kötél,
Kinyúlva épp’ a kupoláig ér.
Körbeállják, mígnem oszloppá dermed,
Serényen felmászik arra egy gyermek,
S rá állva fuvolán zenél.

Éteri hang száll a mennyig tova.
Ágaskodik a gyermek, és noha
A kenderkötél le, a kosárba hull,
Addigra ő már nincs ott és nincs sehol;
Édes illúzió, csoda!