Kék és vörös fényben új alak lép elő,
Öltözéke turbán és egy ágyékkötő,
Indiai arcél, bár szakállas nagyon,
Tökéletes termet: erő és nyugalom.

Izmait feszíti; ezer lányka álma,
Orrlikain egyre be s kiszáll a prána,
Tűzben égő szemű meditatív alkat,
Hullámzó hasától a bölcs is csak hallgat,

Mutatványától eláll a népség szava:
Lepereg szép sorban egynéhány ászana,
Gém és daruállás, s más egzotikumok,
Lábujjhegyen, tarkón, égő szeme konok.

Üvegrudat markol dobogó tetején,
Átlép rajt’ s a rudat átemeli fején.
Háromszor ismétli; roppanás a csendben,
Csukló, könyék és vállizülete reccsen.

Most egy szöges deszkán hanyatt veti magát,
S átballag a mellén egy kövér elefánt.
Hátát mutogatja, lezárva e tettet;
Bár a sok lyuk látszik, vére mégsem serked.

Kis tőröket ragad, fokozni a csodát,
S átdöfi az orrát, nyelvét és archusát.
Gyengébb idegzetű már nem nézi régen:
Vakmerőn bucskázik át üvegcserépen,

Testébe fúródott szilánkokat söpri,
S pompás testét máris új kínokkal gyötri,
Hogy a publikum új produkciót lásson:
Szép lassan átsétál egy teknő parázson.

Megrágva nyeli az üvegdarabokat,
Desszertnek utána egy marék parazsat.
Idesúg: Mielőtt még bolondnak hisztek,
Nem ez a vacsorám, vár otthon a bifsztek.

Miután befalta üvegét, parazsát,
Elém lép, s dülleszti domborodó hasát,
S míg némán bámulom a hatalmas dombot,
Hátba vág: Na, pupák, erre varrjál gombot.