Elvágyódás
Nem bírtam ki Pesten,
Megrohadt a testem,
Megzabált a pestis,
Meg az öreg Pest is.
Bizony, ez nem tréfa;
Szegény kis poéta
Lélegzeni sem mer,
Annyi ott az ember.
Vidékre utaztam
Kis szalmakalapban,
Toltam a taligát,
Megfejtem a bikát.
Beh szép volt a makkos!
Fölöklelt a vad kos,
Zörgött biz' a haraszt,
Röhögött a paraszt.
Kis káposztakertben
Vígan írtam versem,
Tollam, mint a villám...
S elfogyott a tintám.
Ám a boltban vettem,
S rendben befejeztem.
Készen is volna már...
S felfalta egy szamár!
Őserdőbe másztam,
Zöld kélgyóval háltam,
Meg is mart a kélgyó;
Ez kélgyóhoz méltó!
Iszogattam teám,
Elefánt ült reám.
Lenyeltem a kalánt:
Nehéz az elefánt!
Már tiszta roncs vagyok.
Hisz ezek állatok!
Örökké rettegek...
Sivatagba megyek.
Tán gombászni fogok.
De itt csak a homok
Pereg a nyakomba,
Nem terem itt gomba.
Távol Sacramentben
Milliomos lettem.
Hiszen eldöcöghet -
Ha megvan - az üzlet
Víg jenkivé váltam,
Rágógumit rágtam,
Belémlőtt egy gengszter...
Ez a biznisz sem kell.
Majd hippinek mentem,
Hisz' virág a lelkem,
Eltörött a lábam,
LSD-t zabáltam.
Lázálmomban innét
Hazatértem ismét:
Cifra réztaligán
Eveztem a Tiszán.
Déli tengerekre
Elhajóztam, messze,
Volt kókusz, meg málna,
Legyezett a pálma.
Ám az óceánban
Cápafogat láttam.
Elrohantam sírva:
Jobb lenne a sírba'.
Nem kell ember, állat,
Únom mindahányat!
S mentem - ó, én marha -
Az Északi Sarkra.
Csillogó jégrakás;
Nyugalom a hatás.
S szép tavaszi regg'en
Befagyott a lelkem.
Nem jó itt a Földön,
Hisz' itt csak tengődöm!
Nem szeret itt senki;
El akarok menni!
Repül a rakéta,
Benne én, a méla,
Vénuszon kiszállok,
Fütyülök tirátok!
S elkészült a nagy mű!
Éles penge, vagy tű,
Olyan, mint az álom,
Magam is csodálom!
Ámulok a versen:
Benne van a lelkem!...
S most kiráz a hideg:
Szavalnék, s nincs kinek.
Mikor felébredtem,
Ágyamon hevertem.
Csak álmodtam volna?
Szög a kobakomba.
De kár, hogy mind csalás!
Egy ilyen utazás
Tán jót tenne, főleg
Egy bolond költőnek.
|
|