A hegygerincen ül, a völgybe bámul,
Ősz haját, szakállát borzolja a szél,
Szemét könny futja el, magában beszél;
Igaz ígéret, örök bizonyságul,

Nyomodban híven jártam én, jó Uram!
Ki velem indult, eltemette homok,
Történelemben, lelkekben hagy nyomot,
Mert amit szólsz, az már rég írva van.

Narancsliget hív, susog, harsog a zöld,
Hogy ezt láthatom, semmiért nem adnám,
Erősek, szépek, felnőttek a mannán,
Benépesítik, s majd övék lesz e föld,

Ígéret földje, az örökzöld remény!
Lehunyja szemét, mert vakítja a fény.