A természet még kigyúl utoljára:
Aranysárgán, rőten ragyog fenn a lomb.
Langyos szellő súgja: Csodáld csak, bolond!
Talán egy nap csak, s végenyészet várja.

Alacsonyan jár, sandán pislog a nap,
Már alig melegít, érezni, fáradt,
Hosszúra nyúlnak a sejtelmes árnyak,
Az erdő mélyén mindent betakarnak.

Én csak csodálom és semmi sem zavar,
Bár vonz magához a dús, langyos avar,
Sápadt hold súrolja fenn a fák hegyét.

Így megy ez az idők kezdete óta,
És egyedül csak az tehetne róla,
Ki elferdítette a föld tengelyét.