Frissítő eső mire a föld vár,
A tél alig hozott egy kis havat,
Kiszáradhat minden, ha így marad;
Elmarad végleg idén a zöldár,
S majd megfulladnak a halak.

És megnyílnak az ég csatornái,
És leszakadnak a fenti vizek.
Jó hír: a köles, meglásd, jól fizet,
Az aratást kell már csak kivárni,
Alhatunk rá még száztizet.

Befogadják a rejtelmes hegyek,
Az avar beissza; szomjas szivacs.
Felhő borzolt ághegy int: Állj, ki vagy?
S indulnak apró, ám gyors vízerek,
Rossz idő búsít, rossz ripacs.

S fut a hegyről sok nevesincs patak,
Iszapot sodor, görget sok követ,
Már a látvány is gyilkos bűvölet,
Ahogy ott lenn egymásba omlanak:
Iszonyú, sodró víztömeg.

A vízözön, lám, csak megérkezett,
És lenn a völgyben telik az árok,
A töltés oldalán víz szivárog,
Hiába zsákolnak szorgos kezek,
Feltörnek buzgó buzgárok.

Elsodor az ár hidat, és utat,
És térdre rogynak átázott házak,
Szőnyeg s bútorok is mind eláznak,
És megfertőződnek mind a kutak.
Állsz, mint akit porig aláztak.

Amit látsz, őrülettel határos;
Menekül már a gyermek s a felnőtt,
A vizet ontják a párás erdők,
Zavaros vízben úszik a város,
És az égen baljós felhők.