Fentről szemlélem a völgyet;

Utam már lefelé vezet.

Hívogatnak a vén tölgyek,

Mind integet.

Sűrű köd üli a tájat,

Elindulok, tudom, mi vár.

A napsugár tompa, bágyadt,

Nyugodna már.

Közelben száraz gally ropog –

Más is cipel súlyos batyut –

Markolom a vándorbotot,

Még vár az út.

Ballagok csak elmerülten.

Szomorú dalt fütyül a szél,

Zúgása megül a fülben,

Végig kísér.

Hideg pára ül a fákon.

Egyedül ösztönöm vezet,

Már az orromat se látom;

Ködbe veszett.

Sötét kámzsájából kivont

Csontkézzel int szembejövő:

Menj csak tovább, és sose mondd,

Nincs itt jövő.