Gólyamadár, gólyamadár,
Egész nap csak féllábon áll,
S kémleli, hogy a víz alatt
Lel-e békát, netán halat.

Csüdig hidegvízben állva
Kiújul a reumája,
Hinnéd, hogy majd eldől menten,
De ő csak áll, rendületlen.

Szájára veszi a falu;
Rászállt egy koronás daru,
S elkésett a békateszttel.
Dicsekedni ezzel nem mer,

Titkolja az égi vándor,
Hogy mi kelt ki a tojásból;
Bizony, szárnyra kelt azóta,
S cirkál a koronás gólya.

Madárnak ő legmagyarabb,
Mindörökre velünk marad,
Lentről gyönyörködve nézik
Ahogy hordja a sok bébit,

És ez meg sem kottyan neki:
Kéményekbe leengedi,
S ki kapja, nem veszi zokon,
Hogy fekete, mint a korom.