Nézd, alkonyodik. A nap is lement,
Szürke hétköznap köt meg, mint cement,
Mégsem bolyongok a vakvilágba’,
Deríti utam szerelmünk lángja.

Utam, ha járom, nem vagyok távol;
Ha egyet lépek, máris hiányzol,
Téged idéznek a fák és füvek,
Egy pillantásod gyújt bennem tüzet