Románcok 04.

A szegény Péter

 I.

Előtáncolnak Jancsi és Gréti,
És ujjong ajkukon a dal.
Péter nyugton, némán nézi.
És oly sápadt, mint a fal.

Jegyespár: Gréti Jancsi szép virágja,
Villognak esküvői díszben.
Szegény Péter a körmét rágja,
Rajt’ munkaruha, kék színben.

Péter csak mormog ott csendesen,
S a párra néz, búsan, bután:
”Oh! Ha megvolna még az ép eszem,
Magamat itt nem kínzanám.”

 II.

”Keblem mélyén kínzón fájok,
Szétfeszít, majd felvonít;
S bárhol állok, bárhol járok,
Belülről egyre szorít.

Kedvesemhez hajt, s én lépek,
Gréti volna gyógyszere;
Mégis, ha szemébe nézek,
Érzem, futnom kellene.

Felmászom a hegytetőre,
Ott van magányos helyem,
Csendben állok ott, én dőre,
Állok csendben, s könnyezem.”

 III.

Szegény Péter csak imbolyog
Lassacskán, riadt s holtsápadt,
Látva őt, megkövülnek ott,
Mint kik kísértetet látnak.

Lány súgja, ha lel lányfület:
”A sírból most mászott elő.”
Oh, nem úgy, ti kedves szüzek,
Csak most fekszik majd bele ő.

Kincsét végleg elvesztette,
Sírba vágyik teste, alig
Van hely, hol jobban fekhetne,
S alszik majd az új hajnalig.