Rohanó korban száguld az ifjúság,
Surranó színfoltok az egész világ,
Vad pörgés az élet, egyre zakatol,
Én meg elvesztem útközben valahol.

Száguldjak én is? Áh, legyintek: minek?
Elrozsdállottak alattam a sínek,
Vágányomon a nyomtáv bármi széles,
Tábla jelzi; hatvan felett veszélyes!

Csak egy út vár még, az utolsó, tudom,
S bezár a közlekedési múzeum.
Ki ott majd rám tekint, nem érti, mit lát;
Észre sem veszi az isteni szikrát,

Mely felfűtött, s olykor még most is feszít –
 Kopott vasparipa vígan felnyerít,
S máris elillan a kazánból a gőz,
Később ki indult, most mind megelőz…

Hát a vén fenyő alá lecsücsülök,
És csak bámulom, ahogyan dübörög
És száguldozik a törpe gyorsvonat
Szédült körbe, míg saját farkába kap.