Heinrich Heine: Dalok könyve
H. S.-nek
Hogy könyvecskéd sietve felütöttem,
Üdvözölt benne mind, ahány barát van,
Sok arany kép, melyeket hajdan láttam,
Még gyermekkoromban, dús álomködben.
Újra látom, büszkén a mennybe törten
A jámbor dómot, német hittől vártan,
Hallom a harangszót orgonazúgásban,
Együtt szólnak most szerelemgyötörten.
Jól látom őket is, megmásszák a tornyot
A fürge törpék s mind a merész gnómok,
Törnek szép virágot, s aprócska szobrot.
Bár szeretnék megkopasztani, no halld,
A tölgy veszti zöld ékességét, de majd
Új tavasz jön, s akkor új, friss lombot hajt.
|
|