Heinrich Heine: Dalok könyve
Freskó szonettek Christian S.-nek
VI.
”Mikor egy éve visszanéztem feléd,
Nem adtál csókot búcsú óráján.”
Így szóltam én, s kedvesem piros száján
Csók nyílt, ajkamra nyomta, sosem elég.
Édes mosollyal tépte mirtusz fejét
A bokorról, ablaka párkányán.
”Vidd e magvat, friss talajba zárván
Üveg alatt neveld” – szólt, s nincs több beszéd.
Rég volt mindez. A mag cserépben halt,
S őt sem láttam hosszú évek óta,
Ám csókja még éget, szívembe mart,
S a távolból is vonz oda át,
Hol ő lakik. A sírnál – bús nóta –
Álltam soká. Csak hajnal vitt tovább.
|
|