Keep smiling
A farkas, a tigris sohasem mosolyog:
Ne csodálkozz rajta, hisz ők csak állatok,
Nem is várható el tőlük a tettetés,
Őszinte karmok és fogak: hát ez kevés!
Ez barbár, állati szokás,
Mi jobbat tudunk:
Akárhogy vicsorogna más,
Te csak mosolyogj, hisz emberek vagyunk!
Az ember finom lény, nincs szükség ökölre,
Békésen társalog, sohasem megy ölre.
Udvarias embert meg semmi sem sérthet,
Legfeljebb nyálába kever gyilkos mérget,
Mely gyorsan, biztosan megöl.
S ha rágondolunk,
Sírjára ezt írjuk fölül:
Te csak mosolyogj, hisz emberek vagyunk!
Akkor is mosolyogj csak simán, hidegen,
Ha csizmával táncolnak idegeiden,
Mert aki megremeg, arra ráugranak,
S mire ott hagyják, csak kiszáradt csont marad.
Ha a sértés már húsba metsz,
Ezt meg sose und,
Mert ha igen, hát ráfizetsz:
Te csak mosolyogj, hisz emberek vagyunk.
Megtaláld a módját a békés mosolynak,
Még ha érzed is, hogy hátadba kést nyomnak,
S mosolyogva várd ki azt a pillanatot,
Mikor kamatostól mind visszaadhatod;
Ki ma kap, holnap adhat is,
Így nem butulunk.
E jó tanács sosem hamis:
Te csak mosolyogj, hisz emberek vagyunk!
S míg hull a férgese, mosolygunk egymásra,
Amikor gyilkolunk, azt senki sem látja,
S ha te kerülsz sorra, s már a helyzet komoly,
Mindent feledtet egy kétségbe’sett mosoly.
Mosolyog mind, ki nem iszik,
Mosolyog a lump,
Az ős bölcsességet hiszik:
Te csak mosolyogj, hisz emberek vagyunk!
És ne gondold, hogy ez újkeletű dolog:
A megsárgult, üres koponya vigyorog.
Mikor feltárnak egy ősrégi temetőt,
A szemedbe nevet sok rég megholt előd,
Rád kacsint, nem búsul soha:
Hej, egy az utunk!
Kövesd a jó példát, koma:
Te csak mosolyogj, hisz emberek vagyunk!
|
|