Madarak
A rettegés, ha elragad,
Hogy többé nem süt rád a nap,
Örökre elfed bús homály,
Így gondolod, de mégse fáj,
Mint csóka csőrben kis diót
Egy kőre ejt, s csak ennyi volt,
S te bámulod, mint üdvözült,
Miként zuhan reád a föld.
A nyugtalanság ráfelel,
Repülni kéne innen el,
De vágyad is csak tétova,
Elvinni hölgyed néhova.
Ma sorsod újra megtanít,
Nem hagyhatod, dolgod van itt,
Az álmod nyugton mégse hagy,
Sorsod királya még te vagy.
Ha héja tépne, s vén sasok,
Csak csapj közéjük szép nagyot,
Kitépd serényen tollait!
Dereng a fény, s új tűz hevít,
Új szélbe zördül ős haraszt;
Ha lustaságod itt maraszt,
Örökre majd magába zár:
Kalitka vár, te jómadár!
|
|