Heinrich Heine: Dalok könyve
Lírai közjáték 22.
S ha tudnátok, kicsiny virágok,
Mily mélyen sebzett szívem,
Velem együtt sírnátok
Oldva kínom, hiszem.
S ha tudnák a csalogányok,
Milyen bús, beteg vagyok,
Hallgatna vidám trillájuk,
Mert torkukra fagyott.
S ha ismernék fájdalmam
Az arany csillagok,
Nem ülnének a magasban,
Emelne vigaszuk.
De mind, bárhogy töri fejét,
Nem érzi kínom, csak egy:
Hisz’ ő maga tépte szét,
Szaggatta szívem meg.
|
|