Mert sokat késtem, sokat rágódva szón,
Idegenben kószálva, álmodón;
Kedvesem hosszúnak vélte az időt,
Menyasszonyruha csábította őt,
S keze vőlegényként azt ölelte át,
Ki volt buta ifjak között legbutább.
Kedvesem oly szelíd és szép,
Most is látom, oly édes e kép;
Ibolyaszemek és rózsás orcák,
Csak virulnak, égnek, folyton folyvást.
S hogy szerelmed így engedtem át,
Volt buta tetteim között legbutább.
