Volt egyszer egy  királyfi,
Nem is olyan akárki.
Békakirály volt az apja,
-Koronáját fia  kapja,-
Tavirózsa az otthona,
-Nem hazudom! Biz ott van a!-
A tónak kellős közepén,
Oda megyünk te meg én.

***********************

Tavirózsa közepében
Kacsalábas kastélyban,
Éldegél a békakirály, -
- éppen dìszes estély van.
Harangvirág poharakban
Hűs az ital, citromos,
Nemes ember minden vendég,
Nagyhasú, és mind okos.

Megszólal a békakirály:
„Gyere ide, Rozmaring,
Minden béka gróf már itt van,
S lám, rajtad még nincsen ing!
A hajad meg össze-vissza,
Kezed-lábad csupa kosz,
Nősìtelek még ma éjjel,
Mozdulj, fiam, csutakozz!”

„Ki hallott még ilyen dolgot!
Feleséget békának?
Bizony én nem udvarolok,
Akkor sem, ha szétvágnak!
Eszek-iszok, vìgan élek,
Királyságom pocsolya,
S oda bizony nem illene
Egy békalány mosolya.

„Édesanyám, édesanyám!”
Rohan hozzá Rozmaring,
„Nem birom ki, ami vár rám,
Én meghalok reggelig.
Segìts, rajtam, édesanyám,
Nősìtenek engemet,
Elmegyek a nagyvilágba!
Kutya legyek! Az legyek!”

Azt mondja az édesanyja:
Ne sìrj! Azt nem szeretem,
Jót akar az édesapád,
Szép, varangyos gyerekem!
Király leszel, édes fiam,
S királynak jár feleség,
S ha unoka  lesz belőle,
Az már tiszta nyereség.

Szomorkodott a királyfi,
Sorsa ellen mit tegyen?
Hiába az arany, gyémánt,
Ha békát kell elvegyen.
Kisétált a rózsakertbe,
Isteni az illat ott,
Lenyugtat egy ilyen séta
Békát, embert, állatot.

Amint sétál egymagában,
Hall egy édes brekegést,
S egyből kigyúlt szìve táján
A suhanc-béka epedés.
Egy gyönyörű béka-tündér
Ugrott át a kert falán,
Szeme szürke, ajka vörös,
Mint szirom a rózsafán.

„Szép varangyos tündér-álom,”
Sóhajtot fel Rozmaring,
„Lennél-e a feleségem,
Lagzizhatnánk hajnalig.
Itt a cigány, papot hìvunk,
A vak-tót lesz násznagyunk,
S ha megvirrad, nászutazunk,
Csapot-papot itthagyunk”.

Megtörtént a lakodalom,
Mulatott a béka-nép,
A vén király festőt rendelt,
S lett családi béka-kép.
Ám örömük korai volt,
Nagyhirtelen megvirradt,
Gólya szállt a palotára,
S egy béka se nem maradt...