Fogyóban van már ereje
eme büszke télnek,
nevetek én azon, mit a
széllel megbeszélnek.
Hiszen fúj az, hiszen esik
a hó nagyszemekben,
de idebent a szívemben
madár dalol már a kikeletnek.

Bús madaram, repdess, repdess,
egészen az égig,
kár lenne a holnapokat
így búsúlni végig.
Tavaszodik,  s hullik majd még
harmat a mezőre,
mint ahogy így, alkony tájban,
hózápor hull e megőszült  főre…