Milyen szép ezüstös
a reggeli égbolt...
Emlékszem, egyszer...
Hjaj, az már rég volt,
Kisfiú voltál,
kékszemű, szőke,
(a sarokban egy kis pók
hálóját szőtte,
érdekes,
erre még oly tisztán emlékszem,
s a lázrózsád bimbóját
mennyire elnéztem...)
s te beléptél,
kezedben elhervadt virág...
Azt mondtad,
nézd anyu,
ilyen a világ
s a karomba dőltél
kisfiam, zokogva,
nem tudtam akkor
hogy sírni már okod van,
nem tudtam! Nem tudtam...
S most eljöttem, kisfiam,
elhoztam kertünkből
ezt a szál virágot,
látod, ez nem hervadt,
díszitse világod...