Szív dobogva vártam,
hogy fellobbanjon az a láng,
melyet egykor magadénak
vallottál...
Sírásója annak már ott áll
ásóval, kapával kezében,
hogy mélyre ássa e korcsot,
melynek soha nem volt esélye
napvilágot látni,
s az a halvány csillag,
mely fényéből
fonalakat szőttem
álmom végső hajnalán,
kezemből kihullt
s árnyékodba fúlt...