Üres papírra
Már egy órája bámulok az üres papírra,
Mint gép, leállt az agyam, nem jut eszembe semmi,
Mond, miért ne borulnék rá zokogva a sírra,
Mikor holnapom már előre ment a kést fenni.
Vak szem pillája tapad rá a sötét falakra,
Mint pók, szalad le és fel, emlék-hálóját szőni,
Nem tudok gondolni már sem csókra sem haragra,
Egyre azt sírom, miért kellett nekem felnőni.
Hogy eljárt az idő, lám megértem a hatvanat,
S azt kívánom, bár a tavasz a fenébe menne
Bárányával, az ő vére is kés élhez tapad,
Jöhet az ősz, a rothadó leveleknek szennye...
Már egy órája bámulok az üres papírra,
Lehet újra írhatnám...de nem jut eszembe semmi,
Mit írjak újra? Minden sor százszor lett megírva.
S ha volna még...anyámhoz szeretnék már csak menni...
|
|