Hiába áldozunk embernek, isteneknek
Gőgösen hajlongva akarom s nem-lehetnek,
Könyvekbe préselünk nefelejcs szirmokat,
A legszebb rózsa is letépve elrohad,
Egy nap majd mindenkit elfelednek.

Az évek ó, mennyi emléket eltemetnek,
S rebegjük, szeretlek, annak, kik nem szeretnek,
Virradnak elherdált, tékozolt, holnapok,
A csókos éjszakák ma már emlék-rabok,
Egy nap majd mindenkit elfelednek.

A szívek néha még a múltba elvezetnek,
Hajnalban száz álmot álmodnak, eltemetnek,
Zongorán játszanak, sírnak a hegedűn,
Verseket írnak tán esténként egyedül,
Egy nap majd mindenkit elfelednek...

Hiába áldozunk alkonynak, napkeletnek,
Hiába könyörgünk pár napért vad szeleknek,
Hiába jajgatunk gaz-lepte sírokon,
Átlépve végre az emberi kínokon,
Egy nap majd mindenkit elfelednek...