Samway

Kirándulás Vaduzban

Csodálatos reggelre ébredtünk. A szálló kertjében daloltak a madarak a nap melegen sütött bár erre az évszakra nem jellemző módon. Egyszóval vidámak voltunk Gyöngyimmel, mert a nehéz erőltetett út porát feledve végre kulturált körülmények között pihenhettünk. Öltözködés közben szóba került az esti közjáték a suhanó alakkal köpenyben ugyan ráismerünk-e a reggelinél.
Lassan szállingózott le a társaság és egy se volt köztük akire ráillett volna az esti látogató alakja.
Balage de Valeyrac herceg gyengélkedésre hivatkozva a szobájába kérte a reggelit ez már fölöttébb gyanús jel volt. Zaever grófnőt , mint akit kicseréltek volna, nem mintha eddig nem lett volna jó karban levő hölgy, most Michel társaságában kivirult. Még hogy a szex nem fiatalít
Nos ez magánügy. A reggelihez Zsófia hercegnő sem jött le, így magunkban ettünk. Étkezés közben megbeszéltük, hogy szétnézünk itt a hercegségben amelyre megígértem társaimnak, hogy az igazgató segítségével idegenvezetőt veszünk igénybe. Még ráérünk a környéket bejárni a pazar kilátást nyújtó hegyeket legalábbis lentről megtekinteni az elragadó Malbaun és Samina völgybe kikocsizva az úgynevezett "Három Nővér" és a Vorder-Ganspitz csúcsait megcsodálni.
Most leges legelőször van mit nézni a városban. Reggeli után mindannyian a szobánkba igyekeztünk és átöltöztünk könnyű utcai de elegáns ruhába. A szálló igazgatója Johann von Kupecz ahogy ígérte mellénk adott egy művelt úrinőt aki bemutatja majd nekünk a hercegséget.
Természetesen egy nyitott hintón indultunk a körútnak. A hölgy sorra mesélte a történetét a hercegségnek ; a szót átadnám neki , Vaduz történelme 1342 kezdődött amikor is létre jött a vaduz-grófság. Pontos adatok s nevek következtek amelyeket megjegyezni képtelen az ember de a fő momentumokat igen. 1699-ben Johann Adam Andreas von Lichtenstein herceg a Schellenberg fejedelemséget majd hozzá 1712- ben a vaduz grófságot megvásárolta. 1719 - ben Schellenberg és Vaduz egyesítésével létrejött a Lichtensteini Birodalmi Hercegség. A nyitott hintónkkal lassan elhajtottunk a hercegi rezidencia mellett amely a Lednic-kastély . Ez még 1300 körül épült egyenesen a Ratikon csúcsa alatt. Egy rövid kerülőt téve a város körül csinosan művelt szőlőskerteket gyümölcsösöket láttunk s a távolban legelő állatokat. Mindenütt pedáns tisztaság volt jellemző. Elég fárasztó napunk volt ez és úgy döntöttünk ha az idő ilyen szép marad akkor másnap folytatjuk a közeli Rajna megtekintésével ahogy itt nevezik ( Rhein ) s ha lehet egy hajókirándulást is beiktatunk. késő délután értünk vissza a Tivoli szállóba. Mielőtt elbúcsúztunk kedves kalauzunktól a másnapi viszontlátásig egy érdekes helyi mondást mesélt el így évődnek az itteniekkel "Vándor, ha Lichtensteinbe érsz, lépj közepébe, nehogy mellé lépj".
Mindenki felment a szobájába felfrissülni a vacsorához s legfőképp átöltözni az úti ruhából.
Lefelé jövet Kupecz úr az igazgató nagyon feldúlt állapotban megkért , hogy menjek egy kicsit félre vele. Nagyon rosszat sejtettem viselkedéséből. Megkértem, hogy ne hadarjon, mert nem értem úgy a helyi tájszólást. Történ ugyanis amikor mi eltávoztunk a szállóból a titkára jelezte neki, hogy a másik szállóban egy kínai csoport szállt meg ami elég furcsa ezen a környéken. Egy bizonyos herceget keresnek aki érdekházasságot kötött egy bizonyos Yie Mao úr lányával aki rejtélyes úton eltűnt. Ezért jött egy raj szamu akiket az ő nyelvükön szamu-rajnak is neveznek. A vezetőjük is érdekes nevű Hara Kyry úr. Azt híresztelik , hogy ha pénz nincs vissza akkor lesz "mata-kasztra". Tehát ezért nem adott életjelt magáról a herceg. Zsófi hercegnőhöz felsiettem és biztosítottam a segítségről. Legelőször is állszakállat kell szerezni míg ki nem nő valamelyest az igazi. Sajnos a szoknyapecér barátunk körül szorul a hurok. Ahogy értesültem még Narbot grófnő is rosszallását fejezte ki a női nemmel való becstelenségeiért. A vacsoránál elmeséltem a híreket. Az én kedves ártatlan Gyöngyim teljesen belesápadt , úgyszintén Tanti se repdesett a boldogságtól. Nagyon nehéz szívvel vonultunk vissza szobáinkba. Gyöngyim egyre sóhajtozott , hogy bárcsak már otthon lehetnénk a wingwammunkban és élveznénk a préri szabadságát a friss szél illatát. Legnagyobb rábeszélő készségem kellett elővenni, hogy megnyugtassam és álomba tudjon szenderülni. Sokáig néztem az arcán átvonuló felhőket amelyeket álmában élt át. Álomba merültem és arra rémültem , hogy zörgetik az ajtót, de hála istennek csak rémálom volt.
folyt. köv. Másnapi program


 Igy indul a Mata-Kasztra...





Gligorics Teru / Liliom

Liliom Titka...

Megérkeznek a kinaiak...

Amint férjem bejelentette a kínaik érkezését, tudtam, ebből botrány lesz. Mert vagy megtalálják és egyszerűen leszúrják a herceget, vagy pedig a hercegnek úgy el kell tűnnie, hogy azt soha nem fogjuk tudni megmagyarázni senkinek. Pont most kellett ennek történni, pont most! Itt van ez a szerencsétlen Maris, áldott állapotban. Habár nem tudom mennyire lehet áldottnak nevezni állapotát, helyzetét. Kíváncsi vagyok a herceg minek fogja nevezni...
Nagyon rosszul aludtam azon az éjjelen. Szegény férjem egy néhányszor felgyújtotta a lámpát, figyelte arcvonásaimat. Mennyire aggódig értem ez a jó ember... Én tettem magam hogy alszok, csak azért hogy ő is lenyugodjon egy kissé, pedig legszívesebben megöleltem volna. De jó volt hozzám az Isten hogy elküldte nekem! Mert nem csak hogy a tenyerén hordoz, de szeret is. Annyira szeret, hogy kedvemért képes azt a kegyetlen gáz-kúrát ismételni napról napra, sőt, kedvenc ételét is feladta boldogságunk érdekében. Manapság már meg sem kérdezi, szolgálnak-e fel babot.
Lám, hogy elkótyagoltak gondolataim megint. Szóval nagyon rosszul aludtam az éjjel. Reggel semmi kedvem sem volt a kirándulásra, de nem akartam senki kedvét rontani, igy felöltöttem legszebb mosolyomat és beszálltam velük a kocsiba. Szerencsémre, amint kiderült, több okból is.
Egy igen érdekes hölgy szállt fel velünk, aki látszólag elég jól ismerte a helyi történetet, embereket... Elejében nem nagyon figyeltem oda, nagyon tele voltak gondolataim a herceg sorsával, Maris sorsával. Egyszerre csak a Lichtenshtein név ütötte meg a fülemet. Annyira beleéltem magam az úton történtekbe, hogy nem is gondoltam rá egyáltalán. Persze, nagyon közel vagyunk hozzájuk! S elkezdtem töprengeni, mit csináljak? Megmondjam? Ne? Mi értelme lenne? Végül is úgy döntöttem, férjemnek joga van tudni... Elvégre a családomról van szó.
Ebéd után, melyet egy óriás fenyő árnyában fogyasztottunk el, séta ürüggyel belekaroltam a férjembe. Ő boldogan jött velem, hisz minden perc mennyország amit egyedül tölthetünk el. Mindkettőnknek.
Besétáltunk az erdőbe. Nemsokára egy tisztás nyílt meg előttünk, habár egynéhány kidőlt fa feküdt keresztbe-hosszába rajta. Megkértem férjemet, üljünk le egy kicsit, valamit szeretnék megmondani neki. Ő kissé aggódva nézett rám, talán félt, hogy szavaim után valami megváltozik közöttünk, nem tudom.
- Latrens, ó szólaltam meg, kezeit megfogva, ü te nem tudsz mindent rólam még...
Vesztemre szemeibe néztem, s azok nagyon gyanúsan csillogtak s én is elkezdtem könnyezni. Most sem tudom miért, csak abban a percben olyan nagyon egy voltam vele, hogy talán olyan soha.
-Latrens, te ismered az újvilágban élő családomat, szüleimet, nagyszüleimet. Az a családom édesapám részéről. Édesanyám az más volt... Mindenki úgy tudja, édesapám egy bécsi út alkalmával ismerte meg valahol, szegény lány, sajnálta, megszerette, elvitte magával, punktum. Édesanyám úgy gondolta, így sokkal egyszerűbb, jobb ha mindenki így tudja.
Igen, édesapám egy bécsi út alkalmával ismerte meg, de az a szegény lány nem édesanyám volt, hanem a nevelőnője, dadája. A nevelőnő sétára kísérte édesanyámat amikor összetalálkoztak apámmal. Nem tudom édesapám mit látott anyámon, mindenesetre valami olyan rettentően hatott rá, hogy nagy merészen behajolt édesanyám nagy karimájú kalapja alá hogy láthassa tisztán arcát is... Édesanyám annyira megrökönyödött ezen a merészségen, hogy pofon ütötte apámat, amin viszont a dada rökönyödött meg, mert egy lány ilyet nem tesz, különösen nyilvános helyen.
-Esemény eseményt követett, elég az hozzá, hogy alkalomadtán megismerték egymást. Mondanom sem kell, halálos szerelem lett a vége. Édesapám megkérte anyám kezét. Nem kapta meg, nem neki lett szánva. Ugyanis királyi családokban maga a király válassza ki a jövendőbelit. Édesanyám lánykori neve Lichtenshtein volt. Többet nem kell mondani.
Szüleim nem egyeztek bele a királyi döntésbe. Egy éjjel édesapám létrát támasztott édesanyám ablaka alá. Két hónap múlva a gyarmatokon voltak...
Latrensban valószínűleg nagyon buzgó lett a költői lélek, mert szó szoros értelmében megsiratta a szerelmeseket, majd magához vont.
-Látod Gyöngyikém, mondtam én mindig hogy Te vagy a hercegnőm. - És erre mintha a napsugár sütött volna ki szemeiben, én meg egyenesen beleolvadtam.
-Jajj, a herceg!- tértem végre észhez-, mit csináljuk vele?
-Egyszerű, felelt Latrens, elvetessük vele Marist, felőltöztetjük Jóska ruhájába, és amíg el nem hagyjuk az országot, paraszt ember lesz. Addig Maris mellett kibírja. De most már nincs választása: ha biztonságban akar élni, muszáj lesz neki kivándorolni az újvilágba...

Lichtenstein Hercegnő - Gyöngyi édesanyja...

folyt . köv.