Csak egy perc volt...
Valahol messze, a szíveden kővel,
egyedül ülsz, lehajtott fővel,
a távolba nézel s egy idő után
semmit sem hallasz, a ketyegést csupán,
s a perc lassan halad, mégis úgy rohan...
Az égen egy hulló csillag átsuhan,
s nem jön már vissza, a semmibe hullott,
amíg az életből egy perc kimúlott,
és nem lehet sohasem pótolni már,
épp csak egy perc volt, de kár érte, kár...
Múlnak a napok, míg ketyeg az óra,
fáradtan, megtörten térsz nyugovóra,
s amikor álmod a legszentebb, legszebb,
ébred a hajnal, és viszi még messzebb,
nyújtanád kezed, hogy érinthesd bár,
tudod csak álom, de kár érte, kár...
Hullnak a levelek, zizegve szállnak,
a fecskék s vadlibák már messze járnak,
dér ül a hajadon, két szemed fakó,
szívedben fájdalom rég az őslakó...
Egy elveszett percért könnyeket hullatsz,
s öntözöd szívedet, míg belefulladsz,
a percet siratod, mulasztott perced,
ezredszer kérdezed: mért nem volt merszed...
S amint a meleghez közelebb húzódsz,
egy régi nótát a semmibe dúdolsz,
s megnyugszol abban, hogy már senki sem vár.
Épp csak egy perc volt, de kár érte, kár...
|
|