A Prímás
Odalent, a cigánysoron
nagy a sírás, rívás,
szomorú ott még az ég is,
haldoklik a prímás.
Kérges kezét összetéve
sóhajt fel az égre:
én Istenem, gyógyíts meg,
vagy szabadíts meg végre.
Egyezséget kötöttünk, de
nem volt jó a vásár.
Mindent, ami ért valamit,
ott feledtél másnál...
Nekem csak a csontja jutott,
szomorúság, bánat,
jaj, de nagyon megbüntetted
velem az anyámat...
Rossz voltam én életemben,
csaltam, ittam, loptam.
Azt hittem, az élet örök,
s lám, mégis elkoptam..
Mások pénzét, más vagyonát
hegedűvel húztam,
édesapák szép otthonát
hagytam ott feldúltan.
Nem törődtem feleséggel,
s éhesek a rajkók.
Rongyos cigánygyerek előtt
csapódnak az ajtók.
Én nem adtam, s más sem adott
egy falatot sem nékik,
ne engedd hogy életüket
így koldulják végig..
Öreg az én édesanyám,
nézz le néha rája.
Még télen sincs cipő rajta,
s rongyos a ruhája.
Tegyél néki néha napján
az asztalra enni,
s tégy kabátot vén hátára
a templomba menni.
Asszonyomnak küldjél majd egy
Istenfélő embert,
ne egyedül fázza végig
egykor a decembert.
Adjál, uram, szárnyat neki,
úgy mint a madárnak,
vagy hideg szívet, ne érezze
melegét a nyárnak...
Odalent a cigánysoron
meghalt a vén prímás.
Soha többé nem hallatszik
a hegedű sírás.
Pedig sír az...hegedűvel
kísérte az égig,
az, aki a züllött útján
kezét fogta végig...
|
|