Gondolatok anyák napján...
Csepeg az eső a vén tégla házra, kialudtak már mind a csillagok, s amíg a szíved dajkálgatod sírva, én nem tudom, anyám, azt hogy hol vagyok. S azt hiszed, egy nap eljövök majd érted, e vigasz soha nem juthat neked, valahol messze ébred már a hajnal, s a hajnallal, sírva, minden gyermeked...
Tavaszi fényben ragyog már az élet, könnyezel mégis, hited elhagyott, vétett a világ, s bár megkövetnének, koporsód vinni "sokan állnak ott"... Angyalok jönnek, harsonával, érted, de e vigasz, anyám, nem jut még neked, hisz már ott térdel, sírja mellett sorban, megváltást várva, minden gyermeked.
És térdre hullasz, két szemed az égen, mit vétettem én? Sírva kérdezel, s imára kulcsolt kezekkel azt kéred, ördög vagy angyal jönne érted el. S állunk a sírnál, zokogva, úgy véled, de e vigasz sem juthat soha már neked, könnyeit, anyám, messze idegenben, elsírta régen minden gyermeked...
-----------------------------------
S egy reggel szürkén ébredt fel az égbolt, harmatot sírtak szívemre a fák, egy madár búsan gubbasztott az ágon, meghalt, azt mondta, meghalt az anyánk... Eljöttek, anyám, harsonával érted, bár tudom késő s mit sem ér Neked, könnyes szemekkel, érted térden állva remeg halk imát minden gyermeked...
|
|