Gyuszika rétesezik
Gyuszika meg a rétes
Újra kezdődött az iskolaév. Gyuszika már elsős lett, nagy fiú. Büszke is volt magára.
Már hónapokkal előtte nem tudott másról beszélni. Még meg is mosdott nyosztatás
nélkül, mert a nagy fiúk azt úgy szokták. Őket már nem az anyuka csutakolja meg,
nem törődve azzal hogy szemébe, szájába megy a szappan és marja irgalmatlanul.
Első nap lelkesedve csapta be az ajtót hazajövet.
-Anyuka! Anyuka! Képzeld, a tanító néni az első padba ültetett, a Sárika mellé, és nekem kell
majd mindennap megmondani, hogy ott van-e mindenki! Hát nagyon büszke lehetsz rám!
-Büszke is vagyok, Gyuszika, - nyugtatta meg anyuci, - de most mosdjál meg szépen,
mindjárt hozom az uzsonnád.
-Anyuci, a Sárika tökös rétest hozott ma uzsonnára, nagyon finom volt, csinálsz nekem olyat?
-Tökös rétest? Hát az meg mi?
-Tudod, olyan mintha alma lenne, csak tökbe. Kérdezd meg Mária nénit, ő megmondja.
Mária néni Sárika édesanyja. Egy cigány család, akik egyszer régen megtalálták az elveszett
Gyuszikát.
Egy délután aztán anyuci meglepte Gyuszikát a finom tökös rétessel.
-Gyuszika, vigyél egy tállal a mamának meg tatának, ők is biztos megörülnek neki. De
iparkodj vissza, nemsokára kész lesz a vacsora.
Sietett is volna Gyuszika, ha nem éppen a legjobb druszájával, Lacikával találkozott volna össze.
A kis Oszival éppen árkot ugráltak.
-Gyuszi! - kiabáltak neki már messziről, - gyere te is, nézzük meg ki tud legmesszebb ugrani!
-Nem szabad, - mondta Gyuszika, - sietnem kell, azt mondta anyuka mindjárt kész a vacsora.
Meg aztán rétest is vinni kell.
-Rétest? Hej, azt nagyon szeretem, - válaszolt Lacika, - adjál egyet!
-Nekem is! - könyörgött Oszi.
-Na jó, de csak egyet, mert ezt a mamának meg a tatának kell vinni.
Meg is ették a rétest, majd ismét kezdtek ugrálni.
-Gyere te is Gyuszi, no csak egyszer, nem fogják megtudni!
Most kérdem én, melyik gyerek tudott volna ellenállni egy ároknak? Gyuszika ugrott egyet, majd kettőt, közben
a másik két fiú igencsak belenézett a rétes-tálba ugrás meg ugrás között.
Megunták az árok ugrást.
-Tudom már mit! - kiáltott fel Lacika, - nézzük meg ki tud messzebbre pisilni?
-Jaj azt nem, - tiltakozott Gyuszika, - mi lesz ha meglátnak?
-Ugyan ki lát meg, nézd nem jár erre senki!
Gyuszika akkor vette észre, hogy már csak valami három darab maradt a rétesből.
-Jaj, hogy mi lesz ebből! Megettétek a rétest, engem agyonvernek otthon!
-Elég lesz az is, - okoskodott Oszi, - úgysem tudják mennyit hoztál otthonról.
Ezzel a két kölök elkezdte a pisilás versenyt. Gyuszika egy ideig nézte, aztán eszébe jutott, hogy ő ezért
már egyszer kapott, nem állt be közéjük. Okosabb lesz elvinni a rétest és sietni haza, mielőtt
tényleg bajba kerül. Elindult a tányér felé, épp akkor amikor egy vándorkutya az utolsó
falatot nyalta le onnan.
Lógó fejjel ballagott a mamához meg a tatához, mert úgy illik, hogy bocsánatot kell kérni tőlük.
A rétes dolgot meg is értették, meg is bocsájtották, ám amikor Gyuszika indult volna hazafelé,
a tata visszahívta.
-Gyere csak ide, fiam, mondd, mi volt az a koca-ügy?
-Koca ügy? - nézett rá Gyuszika.
-Igen, tudod, amikor a minap kijöttél a kukoricásba utánam nagy lihegve, hogy születnek a kismalacok?
-Hát nem születtek? - Kérdezte Gyuszika.
-Nem - mondta a tata nyugodt hangon és se szó se beszéd, bizony elnadrágolta szegénykét alaposan.
-De tata, de tata... - próbálta magyarázni Gyuszika, - a Lacika mondta!
Nagyapjának megálott a keze. - Mit mondott a Lacika?
-Ott játszottunk az ólban és én a koca mögé bújtam és a Lacika azt mondta, ellep a koca! De
anyuka egyszer azt mondta az a szó nem gyerek szájába való és nem mertem úgy mondani hogy ellep...
Erre tata jót nevetett. - Azt úgy mondják, ellik, és nem csunya szó az, te kis köcsög, mert az állatra úgy mondják.
-Ja! - jutott eszébe Gyuszikának amint simogatta fájó kis fenekét - azt a betyár...
-Gyuszi, ki ne mond! Honnan tanultad te ezeket a szavakat, mi?
-Hát a Lacikától!
-Majd ellátom én a Lacikád baját, ilyesmire tanítgatni.
-Ne bántsa, tata, én már elláttam.
-De miért láttad el?
-Hát a Katica miatt. Mert amikor született, Lacika azt mondta rá, hogy vörös meg ráncos.
Pedig nem is volt az, csak egy kicsit meggyűrődött a csomagban, mert sokáig hozta a póstás.
De azóta már egész kisímult, ugye, tata?
Tata erre magához ölelte a kisfiút.
Amint haladt kifelé a kapun a kisöreg, nagyapja még utána szólt:
-Mondd meg anyádnak, köszönjük a rétest, nagyon finom volt. Aztán ha a druszád szája
mégis eljárna, nyugodtan mondd azt, már megkaptad az árát!
-Azt nem lehet, tata, - pityeredett le a kis szája, - én még nekedért se hazudok, mert a
hazudósokat senki sem szereti. Meg még ki is kapok érte.
És búsan elballagott haza.
|
|