Ifju pár. Egymás kezét szorosan fogják, hisz az utolsó, a legnehezebb próba elött állnak. Ez dönti majd el, hogy egymáséi lehetnek-e immáron. A tüzkeresztség.
S mégis. Mégis bizva egymásban, bizva a szeretet erejében átsétálnak az égö lángokon. Pöre nélkül.
Ki ne ismerné ezt a gyönyörü jelenetet Mozart Varázsfuvolájából? S ha nem is. Ki, vajon ki ne tudná, mit jelent a szeretet, s annak hatalma?
Napok óta hallgatom, s nem tudok betelni ezzel a gyönyörü zenével, Sarastro elsö áriájával: Oh Isis..
Hisz ismerem, de talán az Élet adja, hogy most néhány mondat különösen erössé, hangsulyossá válik:
" Adj nekik türelmet a próbákban.."
" S hadd lássák meg a szenvedések gyümölcsét.."
Lehetséges-e mindez? Igen, tudom, hogy igen. A szeretet, a bizalom, a hit mindezt lehetségessé teszik.
Csak hallgatom, ujra és ujra hallgatom ezt a gyönyörü basszus áriát. A környezö táj, a lenyugvó nap, zsibongo Gyermekeim békességgel töltenek el.
Ismét uj eröre kapok.
