A költő már rég nem világok
teremtője, ihletett kőművese;
az írás is csak egy szolgáltatás,
mint a művese.

Csurogjon a nyál, sorjázzon botrány,
szex, perverz élvezet; nem sokat számít
a gondolat, a stílus, a nyelvezet,
hisz mindből pénzt facsar, mást nem is akar
a show-business, a látvány- és kéjipar.

Verseiddel, ha elég jók dalszövegnek,
füstös kocsmákban Wurlitzert etetnek,
a gépek unottan kavarják a katyvaszt,
a rímekből gyúrt masszát,
miközben a bevétel dagasztja a kasszát.

Nem számít, ha a kábult tinik
akár a húgyban henteregnek,
ha a hangár-diszkók ajtajában
eleget fizetnek, a „lé a lényeg”…
ez a cél, az eszköz, a fő élvezet,
mely párezer élősdit
a lét csúcsára felvezet,
míg a "mihaszna költőknek"
odavetett alamizsna még csak nem is
munkabér, hisz nem telik belőle
"újratermelésre"; jó, ha jut talán
doboz cigi, egy sör, falat kenyér...

Míg az elitnek luxusgettó épül,
a lélek mérnökére a sivár utca vár,
megértés, támasz és fedél nélkül,
és örülhet, ha „saját placcon” áll.