A tó felett most csend lebeg
és puha pára-rétegek,
bennük kavarog az álmom;
néha elmosódva látom,
aztán kitisztul a kép…
felmerül egy arc, be szép!
és kacér lányok keringenek
míg szilaj húrok pengenek
e dallam szívemig hatol
mely mozdonyként zakatol
és párafüstöt ereget…
aztán megint csak csend lebeg.

Eltűnik a látomás,
nem marad helyette más,
csak emlékképek foszlányai.
Hol vannak a tó rosszlányai?
Vajon tovább miért nem igéznek
mozdulatai csípőnek és kéznek?
A telt kebel most merre rezdül,
a karcsú, táncos láb ha mozdul?
Felszívta őket a kéjvágyó Nap,
az égbe tart a lánycsapat,
buja táncukat fellegekként járják,
a friss szél megbomló kontyukba kap.