Felkelt a megreccsenő öreg ágyról,
diólevelektől szagló szalmazsákról.
Megtörte a mosdótál vékony jegét.
Borostáját álláról lekaparta.
Szemrehányóan nézett rá
a tűzhely és a balta:
ma sem gyújtottál tüzet!
Korty pálinkát ivott, krákogott,
aztán már csak saruja csattogott...
Hátán festőállvány, kezében elnyűtt  táska…
szívében egy új kép látomása.
Íriszében a Balaton, a nagy szerelem,
rajta kívül nem látta így senki, sohasem
a tavat, a fényben felszívódó testeket,
a vitorlák vásznát, a szílvaszín esteket.

Rég nincs köztünk. Fentről figyel talán.
Pasztell látomása ott ragyog
műterme hófehér falán.