Hársméz illatot, nyárpehely özönt
langyos szél sodor, a május így köszönt.
Kutyám tüsszög, mérgesen csahint,
egy égi vattacukrot elkapott megint.
Bárányfelhőt se látni, hétágra tűz a nap,
jól jön a fejkendő, vagy szalmakalap.
Akinek nincsen, az árnyékba menekül,
vagy mint én, egy hűs teraszra ül.

Kezemben újság, a poharam párás,
ígérték ugyan, de nem jön égi áldás,
„aranyat ér”; de szűken méri a ravasz,
ledér hónap,  május:  nyár már, nem tavasz! 

Labdarózsák nyílnak. Terhétől bókol a bokor.
Az orgona hervadóban. Korán nyílt ki a botor.
A bodzatányérokról sárga por szitál.
Kőris propeller pörög, messze száll.
Mikor a szél végül elejti, a dús árvacsalán
bozótja rejti, míg kelnek a magok.
Sétámnak vége. Hazaballagok.