Hát hol késtek, ti langy esők?!
Lányarcot fényesre fürdetők,
barna barázdákban
mért nem csörgedeztek boldogan,
örvendve, hogy a magban
a törékeny  élet megfogan?
Hogy zsendüljön ki végre a fű,
és az égi kék, a tiszta derű
szívünkre szállhasson végre,
a csendes öröm, harmónia, béke…
Hát hol késtek, ti langy esők,
lányarcot fényesre fürdetők?

Mért nem fú buborékokat
a lomha pocsolya,
kövér vízcseppektől
felcsattanó tócsa?
Miért nem hullámzik a tó,
hova tűnt a kis vízimanócska?
Algaszakállát oly rég látta már
a nádas, a sásban költő kismadár…
Nagy, száraz levelek úsznak a vizen,
mint a dzsunkák; foltos szalamandra
kerülgeti őket és  piroshasú unkák.
Csak nem jönnek a langy esők,
a dús termést meghirdetők.