Esik éjfél óta, álmomban is hallom,
ahogy súlyos cseppek verik ablakom.
Idegeimben az új nap aggodalma,
elhárítanám, de végül nem tudom.
Ki tudja, milyen rossz hírekkel
bombáz majd reggel az újság, rádió…
Erre a sorsüldözte kis országra
mikor köszönt végre némi jó?
Felkelek hát, tompa, fáradt kedvvel.
Jólesne egy kávé, de tegnap elfogyott.
Agyamban csüggedten keresgélek
mosolyra bíztató jó okot.
Leülök a gép elé, valamit írni.
Ha nő lennék, tán nekiállnék sírni.
De csak magamban mormogok.
Nincs más hátra, ezt is ki kell bírni,
Túlélni a mát, várni az új holnapot.