Bánatom kertjében

Hova tűntek a múlt szép napjai,
én-történetem hajdani lapjai,
vajon hol lapozza őket ma a szél,
mikor nagy néha épp rólam beszél?
Ezen, vagy azon a teraszon,
csörren-é egy kávés findzsa
nyirkos őszön, langymeleg tavaszon,
vagy csak a tél lopakodik, mint a nindzsa,
emlékemmel osonva el?
A hársfaágon csalogány énekel,
pont oly édesen, mint annak idején,
mikor hébe-hóba
beburkolóztunk a kockás takaróba,
(igen, abba, amit aztán megörököltem,
érdemtelenül, hisz szerelmünk megöltem)
és élveztük, hogy köröttünk akolmeleg,
jóillatú csend motoz, míg száll ezernyi
szentjánosbogár és a lucról lehull néha
egy-egy száraz, tavalyi toboz.
Aztán a Visitor lemez szólt, dalolt az Abba,
és szívem egyben volt még,
nem tört száz darabba,
mint mikor eljött a végső  búcsúzás.
És most itt ülök a kerti lépcsőn, 
száraz homokként
peregnek e bánatos sorok, mondatok,
lassan betelik a napló.
Szám is száraz már, mint a tapló,
lelkem riadtan fülel,
de a fülemüle már nem énekel,
a szerelem emlékeit elfújta a szél,
és hogy ki is voltam én,
arról már nem mesél.





Az írás megjelentetője: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írásmű webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=Sections&op=viewarticle&artid=17832