Csendben üldögélek a bánatos verandán.
Túl kéne már lépni e késő-őszi témán.
De mit tegyek, ha szívem az Őszhöz visszahúz?
Bár kedvenc évszakomban meglátogat a csúz,
a reuma, a nátha…
Csinálok forralt bort, a Coldrex helyett hátha
ez majd segít;  padomon ülve felmelegít,
vagy ha nem is, de legalább jól esik...
Hál’istennek, most éppen nem esik!
Akkor csukhatnám össze a kerti székeket,
és dönthetném oldalt az öreg asztalt,
mely most, újsággal kezemben kint marasztalt,
hisz itt mindig történik valami,  
néha szarka-cserregést, varjúkárogást hallani;
a szomszédból égett avar szagát hozza a szél,
(a gereblyéző szomszéd meg magában beszél)
talán halott asszonyának mondja, mondja
magányos panaszát, és hogy sok a gondja
mióta itthagyta őt egyedül…
a szomorúság majdnem rám is települ,
de aztán felvidít egy gondos cinkecsapat,
mely fáimon lépésről-lépésre halad,
mindent összeszednek, fatetvet és halott lárvát,
feledem a bús szomszédot, szegény árvát,
és inkább hallgatom a bájos madárlármát.