Foszlik a vén platán álcaruhája,
vedlett rongyai a sétányon hevernek.
Közmunkások részvétlen bakancsa
tapos a fakérgen, ahogy arra mennek,
lassú léptekkel, kedélytelenül,
szájuk sarkában füstölgő csikkel.
Lent sétálok éppen a kicsikkel,
és rájuk szólok, ne zavarják őket,
hancúrozással a munkából jövőket,
kiknek vállán nehéz teher az élet,
mely most épp rajtuk tapos…
Meglódul a csapat, léptet szaporáznak,
(a sarkon befordul a sárga villamos).
A kanyarban eltűnnek, nem marad
nyomukban más, csak levélrakás,
ágak, tört fakéreg a kövezeten,
szomorkás sorok egy papírfecnin…
(ha nem kallódik el, majd átvezetem)