Ahogy csurran... Ahogy cseppen...
Halk neszek a néma csendben.
Csepp, csepp... csepp után.
Ketten vagyunk: én az ágyamon,
és testemben a fájdalom;
versengünk, ki bírja tovább?
Halálos ez a maraton.

Ahogy cseppen... Ahogy csurran...
A hang áthatol a falakon.
Elnyomja a forgalom zaját
kint az utakon, a sínek sikolyát.
Csepp, csepp... csepp után.
Telik a délelőtt, múlik a délután.
Felemelném a karom...
de nem bírom már, nem bírom.
Talán már nem is akarom?

Estére "vendéget" várok!
Megjön napnyugtára,
vagy csak éjfélre tán?
Akkor megszűnik majd
sok nyűgöm és bajom,
elcsitul a fájdalom;
és ezt a szörnyű csöpögést
se kell többé hallanom.